Bejelentkezés

Jelenlegi hely

DEMONSTRÁTORI PÁLYÁZAT 2017-18 I.

DEMONSTRÁTORI PÁLYÁZAT

A SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszéke pályázatot hirdet demonstrátori pozíció elnyerésére olyan kiemelkedő tanulmányi eredményt felmutató hallgatók számára, akik az Optikai és Kvantumelektronikai Tanszéken folyó oktatómunkában már eddig is részt vettek, illetve csatlakozni kívánnak ahhoz.

A demonstrátori tevékenység 2017. szeptember 11. – 2017. december 8. közötti időszakra szól.

A demonstrátori pozícióra pályázhatnak az SZTE TTIK azon hallgatói, akik jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább négy félévre bejelentkeztek, legalább 110 kreditet teljesítettek, és egyik félévben sem volt a hagyományos tanulmányi átlaguk 3,50 alatt.

Az alább felsorolt demonstrátori feladatokra lehet jelentkezni:

 

Felelős oktató

Feladat

Dr. Bozóki Zoltán

A Természeti jelenségek fizikája kurzushoz tartozó gyakorlat otthoni feladatainak és dolgozatainak kiértékelésében való részvétel. (1 fő)

Dr. Geretovszky Zsolt

A II. éves labor jegyzőkönyveinek javítása. (2 fő)

Dr. Hopp Béla

A Kísérleti fizika 1. előadás során bemutatott kísérletekből írt dolgozatok javítása (1 fő).

Dr. Horváth Zoltán

A Mechanika gyakorlat házi feladatainak és dolgozatainak javításában való közreműködés. (1 fő)

Ignácz Ferenc

A Mechanika gyakorlatok dolgozatainak javítása. (1 fő)

Kohut Attila

A Fizika mérnököknek 1. gyakorlat kisdolgozatainak és házi feladatainak javítása. (1 fő)

Dr. Kovács Attila

A Haladó fizikai laboratóriumi gyakorlathoz kapcsolódóan a gyakorlatok továbbfejlesztése, a kurzus megtartásában való részvétel. (Előfeltétel: Fizikus MSc 3. szemeszteres hallgató)

Dr. Kovács Attila

A Haladó optikai laboratóriumi gyakorlathoz kapcsolódóan a gyakorlatok továbbfejlesztése, a kurzus megtartásában való részvétel. (Előfeltétel: Fizikus MSc  3. szemeszteres hallgató)

Dr. Szalai Tamás

Részvétel tanszéki kötődésű csillagászati ismeretterjesztési tevékenységekben, valamint csillagászati oktatási segédanyagok szerkesztésében. (max. 3 fő)

 

            Ha egy hallgató felvételt nyer a demonstrátori pozícióra, akkor egyúttal felvesszük a NEPTUN-ban egy 2 kredites, az Oktatási gyakorlat demonstrátoroknak című szabadon választott típusú kurzusra. A szorgalmi időszak végén, ha a demonstrátor munkáját felügyelő oktató teljesítettnek minősíti a demonstrátori feladatot, akkor a hallgatónak jeles érdemjegyet írunk be a NEPTUN-ban ehhez a kurzushoz.

            A pályázat beadásához nyomtatvány áll rendelkezésre, amely a Tanszék irodájában vehető át papírformátumban, illetve elektronikus formában letölthető a tanszék honlapjáról (http://opt.physx.u-szeged.hu/sites/default/files/dem.paly_.urlap_2017-18.I_0.doc). A kitöltött űrlap az irodában adható le.

 

Beadási határidő: 2017. szeptember 12., 12.00 óra

 

Szeged, 2017. szeptember 4.

                                                                                                                                                                     Prof. Dr. Hopp Béla

tanszékvezető

Tags: